Az Index.hu Zrt. a Magyar Fejlődésért Alapítvány tulajdonába került

IT/Tudomány, 2017.04.20

A Magyar Fejlődésért Alapítvány kizárólagos tulajdonába került csütörtökön az Index.hu internetes hírportált kiadó részvénytársaság - közölte Bodolai László ügyvéd, az alapítvány kurátora a honlapon.

A közlemény szerint a tranzakcióra azt követően kerülhetett sor, hogy a Magyar Nemzetben és a HírTv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. érvényesítette egy 2014 februárjában kötött megállapodás alapján fennálló opciós jogát, majd az így szerzett tulajdonát a "Magyar Fejlődésért Alapítványra" ruházta át.

Az alapítványi tulajdonszerzés célja, hogy továbbra is biztosított maradjon az Index.hu internetes portál "vezető piaci pozíciója, minőségi tartalomgyártó tevékenysége, függetlensége, valamint minél szélesebb társadalmi elérése" - olvasható a tájékoztatásban.

A tulajdonosváltással egy időben lemondtak tisztségükről az Index.hu Zrt. eddigi igazgatósági tagjai és az új tulajdonos három új igazgatósági tagot nevezett ki határozatlan időtartamra: Bodolai László és Nagy Ajtony Csaba ügyvédeket és Kereszty Gábor közgazdászt. Az igazgatóság elnöke Bodolai László lett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!