Elindult a UPC optikai hálózata Monoron

IT/Tudomány, 2016.12.07

Az első monori otthon bekötésével a UPC kedden megkezdte a nagysebességű optikai hálózatra épülő szolgáltatások telepítését Monoron.

A UPC Magyarország anyavállalata, a Liberty Global második számú vezetője, Balan Nair a fejlesztést bejelentő tájékoztatón kiemelte, hogy a monori beruházás illeszkedik a globális cég világszerte zajló nagy volumenű hálózatfejlesztési stratégiájába. Hozzátette: ez a fajta hálózatfejlesztési program azért is fontos, mert hozzájárul a digitális társadalom és a digitális gazdaság fejlődéséhez. Császár Zoltán, a UPC Magyarország Kft. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az idén novemberben bejelentett hálózatfejlesztési projekt abba a szakaszába lépett, amikor a monoriak számára is elérhetővé válnak az innovatív szolgáltatások, és a korábbinál 30-50-szer gyorsabb internetsebességet vehetnek igénybe.

Emlékeztetett arra, hogy az öt járás alkotta 29-es körzet fejlesztése azért is jelentős, mert itt korábban csak rézkábeles, ADSL-alapú szolgáltatás volt elérhető. Az igazgató közölte, hogy a tervek szerint többmilliárd forintos beruházás történik majd a következő években, összhangban a kormány Digitális Magyarország 2018 célkitűzésével, hogy két év múlva minden településen elérhető lesz a szélessávú internet.

"Meggyőződésünk, hogy a társaság magánberuházása és a kormány támogatása a jövőben erősítheti egymást, ezzel is szolgálva a lakosság és a gazdaság szereplőinek érdekeit".

Császár Zoltán az MTI-nek elmondta, a UPC 1,7 millió háztartásban van jelen, több mint 300 településen, 800 ezer ügyféllel rendelkezik.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a UPC Magyarország 2015-ben 61,833 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 58,890 milliárd forint után. A cég adózott eredménye tavaly 12,161 milliárd forint veszteség volt az egy évvel korábbi 8,069 milliárd forint veszteséget követően.

A UPC, a Liberty Global leányvállalata Magyarországon 1998 óta van jelen. A vezetékes szolgáltatások mellett a cég az előfizetői számára ingyenes wifi-hálózatot is működtet, amelyhez több mint 400 ezer hozzáférési ponton csatlakozhatnak. A társaság tavaly mobilszolgáltatást is indított.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!