Felemás negyedévet zárt a kínai Lenovo

IT/Tudomány, 2017.05.25

A kínai Lenovo forgalma emelkedett, nyeresége pedig csökkent a vállalat 2016/17-es pénzügyi éve negyedik negyedévében éves összehasonlításban - derül ki a vállalat MTI-hez csütörtökön eljuttatott jelentéséből.

A világ legnagyobb személyiszámítógép-gyártó vállalata, a kínai Lenovo a márciussal záródó pénzügyi éve negyedik negyedévében 9,6 milliárd dollár, az előző évinél 4,9 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 107 millió dollár nettó nyereséget ért el, 41 százalékkal kisebbet az egy évvel korábbi 180 milliónál.

Az egész éves nyereség a tavalyi veszteséges év után 535 millió dollár volt a márciussal záródó pénzügyi évben, amely nem érte el az elemzői várakozásokat.

A cég negyedik negyedéves bruttó eredménye 10 százalékkal 1,37 milliárd dollárra csökkent, bevételarányos jövedelmezősége 14,3 százalék lett a negyedik negyedévben. A működési eredmény 70 százalékkal 74 millió dollárra csökkent.

A Lenovo mindhárom üzletága, az adatközpont, a mobil készülék, valamint a személyi számítógép nehézségekkel kellett, hogy szembe nézzen a negyedév folyamán. Egyebek mellett az alkatrészek hiánya okozott problémát, amely immár az akkumulátorok területére is kiterjedt, döntően amiatt, hogy egyre nagyobb az igény a járműveknél is az akkumulátorok iránt.

A személyi számítógép üzletág 6,7 milliárd dollár bevételre tett szert a negyedévben, 4,9 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbinál.

A Lenovo a negyedév folyamán 14,4 millió személyi számítógépet értékesített világszerte, 1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, 4 százalékponttal teljesítve túl az iparági átlagot.

A mobil készülék üzletágban a Moto és a Lenovo márkák együtt 19,7 százalékos forgalomemelkedést értek el az egy évvel korábbihoz képest Kínán kívül, az 1,7 milliárd dolláros bevétel 500 millió dollárral maradt el az előző negyedévitől. A negyedévben a vállalat Kínát nem számítva 11,3 millió okostelefont értékesített.

A szerverek, adattárolók, szoftverek gyártásával és szolgáltatások nyújtásával foglalkozó adatközpont üzletág 850 milliárd dollár bevétele 13,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól,

Kínában a Lenovo forgalma éves bázison 3 százalékkal 2,3 milliárd dollárra csökkent.

Az ázsiai-csendes-óceáni térségben 9,4 százalékkal 1,7 milliárd dollárra emelkedett a forgalom.

Európában, a Közel-Keleten és Afrikában éves bázison 5,9 százalékkal 2,6 milliárd dollárra emelkedett a bevétel.

Az amerikai kontinensen a Lenovo 2,9 milliárd dollár forgalmat bonyolított pénzügyi éve negyedik negyedévében, 8,2 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!