TV műsor

Gulyás: az európai együttműködésnek nincs alternatívája

IT/Tudomány, 2017.03.13

Az európai együttműködésnek nincs alternatívája, de nem biztos, hogy van jövője - jelentette ki Gulyás Gergely, az országgyűlés fideszes alelnöke, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója az alapítvány által a XXI. Századi Intézettel közösen tartott hétfői budapesti rendezvényen.

Az európai együttműködésnek "jövője csak akkor lehet, ha a hagyományainkkal, múltunkkal, nemzeti önazonosságtudatunkkal szembeni keresztes háború verséggel zárul, ezért mindazok, akik ismerik a küzdelem tétjét és hisznek a saját igazságukban, nem adhatják fel a reményt" - jelentette ki, megemlítve, hogy ez utóbbiak vannak Európában többségben.

Az európai föderalizmus ma politikai célként megjelenő követelése nem Európáról szól, hanem szemben áll mindazzal, amit mi Európa alatt értünk - fogalmazott a politikus.

Hangsúlyozta, Európa alatt nem elsősorban egy földrajzi területet értünk, hanem egy egyedülállóan gazdag történelmi és kulturális örökséggel bíró kontinenst, amelynek alkotásai akár eszmei, akár tárgyiasult formában a nemzeti sokszínűség nélkül értelmetlenek és értelmezhetetlenek".

Minden olyan kísérlet, amely úgy akarja meghatározni Európát, hogy nincs tekintettel a nemzetek különbségéből adódó sokszínűségre, nincs tekintettel az eltérő kulturális és közösségi önazonosságtudatra, az nem megerősíti, hanem végső soron felszámolja Európát - fogalmazott, megjegyezve, hogy - szemben az Egyesült Államokkal - "az európaiság feltétele a nemzeti identitástudat".

Hangsúlyozta, identitásvesztés akkor következik be, "ha az előttünk járó generációk által megteremtett értékeket, hagyományt, az ő harcaikat, összességében a tőlük kapott örökséget kivetjük a szívünkből és a tudatunkból", hiszen történelmünk olyan mély közösségi beidegződéssé válik, "amelyben nehéz különválasztani a társadalmi szocializáció, illetve a genetika hatását".

A rendezvényen Keresztesháború a hagyomány ellen címmel előadást tartó Frank Füredi magyar származású szociológusról szólva Gulyás Gergely hangsúlyozta: a professzor egyik fő tézise gyakorlatilag egybeesik a magyar polgári kormány Európa-politikájának vezérfonalával; eszerint "az európai föderalizmus hívei a hagyomány ellen indított keresztes háború élére álltak".

Előadásában Frank Füredi azt emelte ki: Európának új reneszánszra van szüksége, hogy lezárja az 1960-as években a kontinens nyugati felén elindult folyamatot, amelyben "a hagyományellenesség szinte ideológiává vált".

Ekkor, szemben a korábbi korokkal, már nem volt kérdés, hogy mit vigyenek tovább, mit hagyjanak el a hagyományokból, a nyugat-európaiak "már nem érezték jól magukat saját hagyományaikban", a teljes elutasítás miatt pedig az országok azoktól az értékektől is elidegenedtek, amelyeken fiatalként szocializálódtak, így át sem tudták adni gyermekeiknek.

Ennek a gondolkodásnak az újabb foka szerint pedig nincsen szükség történelemre, és nincs is ahhoz kialakult organikus kapcsolat, a tárgyi emlékeket ugyan elfogadják, de a régi értékeket, a hagyományt, benne a hagyományos családmodellt már nem.

Szavai szerint az országot azért érik napjainkban bírálatok, mert "a magyarok legalább megpróbálnak ezzel foglalkozni", megjegyezve, hogy "Magyarországon nemcsak beszélnek az értékekről, hanem élik is őket"

(FOTÓ)
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!