TV műsor

Háromszorosára nő a vakok száma 2050-re

IT/Tudomány, 2017.08.03

Háromszorosára, a jelenlegi nagyjából 36 millióról 115 millióra nő a vakok száma 2050-re a világ népességének növekedése és öregedése nyomán - állapították meg a kutatók.

A The Lancet Global Health című folyóiratban közölt eredmények szerint a következő 33 évben szintén csaknem megháromszorozódik, vagyis a jelenlegi 217 millióról 588 millióra nő azoknak a mérsékelttől a súlyosig terjedő látáskárosodással élőknek a száma, akik se szemüveggel, se kontaktlencsével, se műtéttel nem korrigálják a rossz látásukat - írta a medicalxpress.com honlap.

A kutatók szerint a leginkább érintett népesség Afrikában és Ázsiában él.

A 188 országra kiterjedő adatok vizsgálata révén a szakemberek azt is megállapították, hogy a vakság elterjedtsége - az egyes populációkra jutó vakok száma - az 1990-ben mért 0,75 százalékról 0,48 százalékra csökkent 2015-re. Ugyanezen idő alatt a mérsékelttől a súlyosig terjedő látáskárosodás előfordulási aránya 3,83 százalékról 2,9 százalékra csökkent.

"Mindez szinte biztosan az olyan egészségügyi fejlesztéseknek köszönhető, mint például a szürkehályog műtétek" - mondta Rupert Bourne, a nagy-britanniai Anglia Ruskin University munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A világ népességének növekedésével és öregedésével párhuzamosan azonban a nyers számok tovább nőnek. A látási problémák többsége az öregkorban jelentkezik.

A tanulmány készítői nem vették számításba a diagnosztizálásban, a kezelésben és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésben bekövetkező lehetséges pozitív változásokat, mert - mint fogalmaztak - "senki nem tudja megjósolni, hogy pontosan mik is lesznek ezek".

"A látáskárosodással élők számának növekedésével párhuzamosan, muszáj lépéseket tennünk a jelenlegi kezelési módszerek globális, regionális és országos szintű fejlesztésére" - mondta Bourne. Hangsúlyozta, hogy ez bizonyítottan megtérülő befektetés, hiszen az ilyesfajta kezelésekkel javítható az életminőség és gazdasági haszonnal is járnak, hiszen az embereknek nem kell felmondaniuk a munkahelyükön.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!