Kötet jelent meg a diósgyőri kohászat végnapjairól

IT/Tudomány, 2017.04.19

Az 1980-as és 1990-es évek fordulója gazdasági és iparpolitikai átalakulásának talán legelrettentőbb példájaként beszélt a diósgyőri kohászat felszámolásáról Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) főigazgatója a témával foglalkozó, Az Acélváros végnapjai című kötet szerdai budapesti bemutatóján.

Az MTI-nek nyilatkozva elmondta: másfél éve jelentkezett náluk Drótos László, az egykori Lenin Kohászati Művek utolsó vezérigazgatója, aki körülbelül kétezer dokumentumnyi archívumát ajánlotta fel az intézetnek; ezt áttekintve kezdte meg a feltáró munkát a Retörki két kutatója, s az ő eredményeikből állt össze a Lóránt Károly által szerkesztett kötet.

Bíró Zoltán hangsúlyozta: a nagyüzem leállításával mintegy húszezer, a környék bányáinak és más üzemeinek bezárásával még egyszer ennyi ember veszítette el a megélhetését, aminek egyszerre voltak súlyos gazdasági, gazdaságpolitikai és szociális következményei is, s ezek kezelése még ma is reménytelennek látszik.

Lóránt Károly az eseményen arról beszélt: a magyarországi rendszerváltást alapvetően közgazdászok, jogászok és tanárok vitték végig, akik sok esetben nem azokat a megoldásokat választották, amelyek biztosíthatták volna egyes ágazatok részleges vagy teljes megmaradását. Hozzátette: a diósgyőri üzem történetét feldolgozó kötetnek nem csupán dokumentumértéke van, de figyelemfelhívás is a magyar politikusok számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!