MTA: Szathmáry Eörs visszalépett az akadémiai elnökjelöltségtől

IT/Tudomány, 2020.06.03

Szathmáry Eörs visszalépett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökjelöltségétől - közölte az MTA szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint az elnökségre továbbra is pályázó Freund Tamás és Pléh Csaba vitáját zárt körben, várhatóan június 18-án tartják, a tisztújító közgyűlést július 6-ára tervezik.

Az MTA Jelölőbizottsága szerdán levélben tudatta a közgyűlés tagjaival, hogy "a jelölőbizottság elnökéhez címzett 2020. május 31-i levelében Szathmáry Eörs elnökjelölt - főigazgatói céljainak megvalósítása érdekében - visszavonta elnökjelölti nominációját, s egyúttal kinyilvánította, hogy az alelnöki poszt és választott elnökségi tagság elnyeréséért továbbra is versenyben marad" - olvasható a közleményben.

A visszalépést Vörös József, a jelölőbizottság elnöke a testület nevében tudomásul vette. Az MTA elnöki pozíciójára két érvényes jelölés maradt: Freund Tamás és Pléh Csaba rendes tagoké. A főtitkári posztra is két jelölt pályázik: Blaskó Gábor és Kollár László Péter rendes tagok. A jelenleg június 18-ára tervezett elnök- és főtitkárjelölti programbemutatókon az ő elképzeléseiket ismerhetik meg a közgyűlési szavazók. A tisztújító közgyűlés várható időpontja július 6.

"Hosszas megfontolás után léptem vissza az MTA elnökjelöltségéből, ugyanakkor a többi jelöltségemet fenntartom" - mondta Szathmáry Eörs az mta.hu-nak. Az evolúcióbiológia nemzetközi élvonalába tartozó kutató az Ökológiai Kutatóközpont helyzetével, illetve a központtal kapcsolatos feladatokkal indokolta döntését. Szathmáry Eörs 2019 eleje óta vezeti az Ökológiai Kutatóközpontot, ahol komoly szakmai átalakításokba kezdett az általa felkért intézetigazgatók támogatásával, és a reformfolyamatok még javában zajlanak.

"Kétszázötven emberről és négy intézetről van szó, mára etikailag elfogadhatatlanná vált számomra, hogy most hagyjam ott a kapitányi hidat. Az ELKH működése most van kialakulóban, s ez a folyamat kiemelt figyelmet és odaadó szolgálatot igényel" - mondta Szathmáry Eörs.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!