Selye János életművét bemutató kiállítás nyílt Pozsonyban

IT/Tudomány, 2017.05.11

Selye János életművét bemutató kiállítás nyílt csütörtökön a világhírű magyar származású professzor születésének 110. évfordulója alkalmából a pozsonyi Comenius egyetem Orvostudományi Karának épületében.

Az izgalom biológiája, Selye János és a stresszelmélet dimenziói című kiállítás anyagát a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum állította össze Magyarország pozsonyi nagykövetségének megbízásából, a tárlat a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával és a Comenius Egyetem közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg. A tizenegynéhány angol nyelvű szövegmagyarázattal ellátott panelből álló tárlatot Szabó József, Magyarország pozsonyi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője és Eliska Kubíková, a Comenius Egyetem Orvosi Karának dékán-helyettese nyitották meg.

Szabó József megnyitó beszédében a felidézte Selye János életét és méltatta a stresszelmélet megalkotásával világhírűvé vált tudós munkásságát. Felidézte: a magyarságára is büszke tudós mintegy félévszázados munkásságával igen termékeny életművet hagyott hátra, s bár nem kapta meg a Nobel-díjat, amelyre tíz éven keresztül jelölték, a tudós stresszelmélete óriási lökést adott az orvostudománynak, és megállapításai mind a mai napig fontos szerepet játszanak.

Megköszönve a Comenius Egyetem Orvosi Karának a kiállítás létrejöttében játszott szerepét, hangoztatta: a szlovák oktatási intézménnyel való együttműködésüknek már hagyománya van, hiszen a mostanit megelőzően Semmelweis Ignác életművét bemutató kiállítás volt az egyetem épületében.

A díjmentesen megtekinthető kiállítás csütörtöktől két héten át látható a Comenius Egyetem Orvosi Karának pozsonyi épületében. A kiállítás magyar nyelvű szövegmagyarázattal ellátott változatát a júniusban kezdődő Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét keretében mutatják be Pozsonyban, ősszel pedig a tárlatanyag a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem magyar tanszékén is látható lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!