Steve Wozniak: a digitális fejlesztések alapjaiban változtatják meg a pénzügyi szektort

IT/Tudomány, 2019.10.30

A jövő pénzügyi szolgáltatásainak alapjait a digitális fejlesztések jelentik, ám a fejlesztések központjában továbbra is az emberek állnak - hangsúlyozta Steve Wozniak, az Apple társalapítója a CIB Bank és az Intesa Sanpaolo közös, regionális, Novathon 2019 elnevezésű konferenciáján szerdán, Budapesten, a CIB Bank közleménye szerint.

Steve Wozniak, az Apple társalapítója Budapesten Hozzátette, hogy soha nem technológiákban, hanem jó termékekben gondolkodnak. Ma gyors és kényelmes pénzügyi szolgáltatásokra vágynak az emberek. Azok a szolgáltatók lesznek sikeresek és nyereségesek, amelyek ezt - bármilyen technológiával - biztosítani tudják. Szerinte ma a digitális megoldások képesek ezt nyújtani.

Víziója szerint a pénzügyi tranzakciók nagy része mobilplatformon zajlik majd, a pénzügyi szolgáltatások mögött pedig egyre inkább ott lesznek a mobil- és felhőmegoldások vagy épp a mesterséges intelligencia, melyek nem változtatják meg az ügyfelek igényeit, csak reagálnak azokra.

Maurice Lisi, az Intesa Sanpaolo digitális csatornákért és adatbázis-alapú megoldásokért felelős vezetője előadásában kifejtette: most 120 százalékkal több forrás áll a fintech szolgáltatók rendelkezésére, mint egy évvel ezelőtt. A digitális átalakulás stratégiájának tervezése során az embernek és az ügyfélnek kell a központban maradnia - hangsúlyozta.

"Hosszú távú célunk, hogy a tranzakciók döntő többsége percek alatt teljesüljön, és papírmentes legyen. Ezt a felhasználói élményt igénylik az ügyfelek, és az alapján választanak, kitől kapják meg. A fintech szolgáltatások a bankok partnerei lehetnek a jövőben" - mondta Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint.

A közlemény kitér arra is, hogy a Novathon szervezői a karbonsemlegességet is szem előtt tartották, a CIB Bank több mint 500 őshonos gyümölcsfa ültetésével kompenzálja a szükségszerű ökológiai lábnyomot. A fákat iskolakertekben ültetik majd el a GreenDependent Egyesület segítségével - írták.
(MTI)

Galériánk

Steve Wozniak, az Apple társalapítója Budapesten Steve Wozniak, az Apple társalapítója Budapesten Steve Wozniak, az Apple társalapítója Budapesten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!