Több embrióval vemhes, 180 millió éves halgyík maradványait fedezték fel

IT/Tudomány, 2018.04.05

Hat-nyolc embrióval vemhes, 180 millió éves halgyík maradványait fedezték fel Nagy-Britanniában.

A kora jura földtörténeti kori leleteket még 2010-ben találták meg az észak-yorkshire-i Whitby közelében. Martin Rigby gyűjtő úgy vélte, embriókat talált, feltételezését Mike Boyd és Dean Lomax, a Manchesteri Egyetem kutatói is megerősítették.

A halgyíkok, vagy ichthyoszauruszok domináns vízi hüllők voltak a jura kori tengerekben. Elevenszülők voltak, még az utódok világrahozatalakor sem hagyták el a vizet. Húsevőként főként hüllőkkel, halakkal, tengeri ízeltlábúakkal táplálkoztak.

Az ichthyoszaurusz-fosszíliák nagyon gyakoriak Nagy-Britanniában, de csak öt brit példánynál találtak embriót, ám egyik esetében sem egyszerre többet. Mind az ötöt Anglia délnyugati részén gyűjtötték be, koruk 190-200 millió évre tehető - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Ez az első lelet, melyet Yorkshire-ban találtak. Az új példány a március végén nyílt Yorkshire's Jurassic World című kiállítás fő attrakciója.

Yorkshire jura kori sziklái több száz ichthyoszaurusz és más tengeri hüllő csontjait fedte fel, de eddig nem találtak hüllőembriókat. Az új példány geológiai szempontból a legfiatalabb, embrióval együtt feltárt halgyík: a jura földtörténeti kor utolsó, toarci korszakából származik, mintegy 180 évvel ezelőttről.

A példány egy félbevágott kőben található: a felnőtt állat több nagy bordája, több csigolya és különböző, meghatározhatatlan apró csont látható. Boyd és Lomax szerint legalább 6, de elképzelhető, hogy 8 embrióhoz tartoznak a parányi csontok.

"Az a lehetőség is felmerült, hogy az apró maradványok a gyomortartalomban is lehettek, bár az nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egy halgyík lenyel 6-8 koraszülött vagy újszülött embriót egyszerre. Ez azért sem lehetséges, mert az embriókon nem látszik gyomorsavtól származó marás" - mondta el Boyd.

Az embriókkal talált ichthyoszauruszok között a leggyakoribb a Stenopterygius. Több száz példányt találtak belőle Németországban, többet embrióval, akár tizeneggyel is.

"Ezek a német lelőhelyek nagyjából ugyanabból a korból származnak, mint a whitbyi példány, és nagyon valószínű, hogy az új lelet is Stenopterygius, de sem a felnőtt állatból, sem az embriókból nem őrződött meg azonosítható jellegzetesség. Mindazonáltal ez egy nagyon fontos lelet" - emelte ki Lomax.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!