A NÚSZ csatlakozott a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségéhez

Kék hírek, 2020.06.11

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. csatlakozott a legnagyobb magyar állami vállalatokat tömöríti szervezethez, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségéhez (Stratosz) - közölte a NÚSZ csütörtökön az MTI-vel.

Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta, fontosnak tartja a gazdaság szereplői közötti bizalom, a közpénzből fenntartott ellátórendszerek erősítését, a folyamatos párbeszédet nemcsak a közlekedési szakma képviselőivel, hanem általánosságban a közszolgáltatást nyújtó szervezetekkel, és ehhez a Stratosz kiváló fórumot biztosít.

Dávid Ilona, a Stratosz elnöke, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben elmondta, szövetségük célja a magyar gazdaság fejlesztése mellett elkötelezett társaságok szakértelmének és tettrekészségének koncentrációja. Érdekegyeztető és érdekképviseleti tevékenységük mellett aktívan részt vesznek a különböző hazai gazdasági tanácsadó szervezetek munkájában, és koordinációs szerepet vállalnak a háromoldalú bértárgyalásokban is.

A Stratosz 1994-ben jött létre a stratégiai jelentőségű és közszolgáltató vállalatok országos gazdasági érdekképviseleteként. Jelenleg 21 tagszervezete van, köztük például a MÁV, a GYSEV, a HungaroControl, a Magyar Villamos Művek, vagy a Volánbusz Zrt. és a NÚSZ Zrt.

A Stratosz tagja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT), a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF), valamint a Nemzeti ILO Tanácsnak, és szerepet vállal a szakképzés tartalmi és esetleges strukturális átalakításában az Ágazati Készség Tanácsokban (ÁKT). Emellett részt vesz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO - International Labour Organisation) munkájában is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!