Ahmed H. pere - Bárándy Péter szerint védence hivatalos személy elleni erőszakban bűnös

Kék hírek, 2018.03.14

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérletében állapítható meg Ahmed H. bűnössége - közölte Bárándy Péter ügyvéd szerdán a Szegedi Törvényszéken.

A megismételt elsőfokú eljárásban a védő azt indítványozta, a bíróság börtönbüntetést szabjon ki a férfira, hangsúlyozva, hogy már jelentős időt töltött előzetes letartóztatásban.

A férfit tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.

Bárándy Péter perbeszédében kifejtette, a Cipruson élő Ahmed H. útlevelével valóban beléphetett volna bármely határátkelőn, de szüleivel, testvérével és annak gyerekeivel érkezett 2015. szeptember 16-án a magyar határhoz, az ő menekülésüket próbálta segíteni.

A vádlottnak valóban sokféle vallomása van, ezek alapján nem lehet megállapítani, hogy követelései lettek volna a magyar rendőrökkel szemben. A valóban objektív video- és hangfelvételek alapján a vádlott igyekszik a kerítéstől elküldeni az embereket. Semmi olyan nem hangzik el a férfitól, amit követelésként lehetne értékelni, szavaiból és gesztusaiból a támadólag fellépő emberektől való elkülönülés tükröződik - mondta az ügyvéd.

Bárándy Péter álláspontja szerint a határzár tiltott átlépése bűncselekményt csak az követheti el, akinek nincs joga átlépni a határt, így ez alól a bíróságnak fel kell mentenie védencét. Az pedig, hogy az elkeseredett helyzetben, beszűkült tudatállapotban lévő férfi köveket dobott a rendőrök felé, hivatalos személy elleni erőszak kísérletének kell hogy minősítse a törvényszék.

Ahmed H. az utolsó szó jogán hangsúlyozta, nagyon sajnálja a történteket. A háború elől menekülő családját segítette abban, hogy eljussanak Németországba. Bíztak abban, hogy csak ideiglenesen zárták le a magyar határt. Vallásos ember, de nem fanatikus, felesége is keresztény. Semmilyen követelése nem volt, és csak a videofelvételeken látta, hogy dobált a rendőrök felé, de ennek okára nem tud magyarázatot adni - mondta.

A törvényszék Kóbor Jenő vezette tanácsa szerda délután ítéletet hirdet a megismételt elsőfokú eljárásban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!