Átadták a Készenléti Rendőrség szombathelyi határvadászai számára épült objektumot

Kék hírek, 2018.07.24

Átadták a Készenléti Rendőrség szombathelyi határvadász bevetési osztálya elhelyezését szolgáló új épületegyüttest kedden.

Balogh János országos rendőrfőkapitány beszédében kiemelte: a kormány arról döntött, hogy a határőrizet megerősítése érdekében háromezerrel növeli a rendőrség létszámát. A létszámbővítés a készenléti rendőrséget érintette, elsősorban vidéki székhelyekkel további nyolc határvadász bevetési osztályt hoztak létre.

Az országos rendőrfőkapitány ismertetése szerint a létszámbővítéshez, a szükséges eszközök beszerzésére, a megfelelő infrastruktúrára összesen 96,9 milliárd forintot biztosított a kormány.

Kitért arra is, hogy a toborzás eredményeként július 1-jén befejeződött a felvétel, az új állomány elhelyezést szolgáló körletek építése valamennyi helyszínen megkezdődött. Győrben és Szegeden már elkészült, néhány héten belül pedig Nagykanizsán is átadják az új objektumot.

A Készenléti Rendőrség szombathelyi határvadászainak elhelyezésére szolgáló épületek az egykori határőrlaktanya területén, a Vas megyei Rendőr-főkapitányság objektumában találhatók.
Mintegy 5,7 milliárd forint ráfordítással két új épületet emeltek: az irodaházban szociális helyiségeket, raktárakat, fegyverszobákat, pihenőket és kondicionáló-termet alakítottak ki.

A másik épületben negyvenhat, 19-20 négyzetméteres, két ember elhelyezésére alkalmas minigarzont alakítottak ki. A garzonszálló lehetőséget teremt az ország más részében élőknek, hogy Szombathelyen kezdjék meg szolgálatukat.

Papp Károly, a Belügyminisztérium közbiztonsági főigazgatója elmondta: a magyar rendőrségnek az elmúlt években kiemelt feladata volt a zöldhatár őrizete, emellett az embercsempészéssel szembeni hatékony fellépés.

A rendőrség Horvátországgal és Romániával is megállapodott, hogy valamennyi elfogott migránst a szomszédos országok szervei visszaveszik - tette hozzá. "Ezzel üzentünk az illegális migrációt szervezőknek, üzentünk az embercsepészeknek és az illegális migránsoknak is. Egy összehangolt, nemzetközileg egyeztetett fellépést tud a magyar rendőrség a külföldi szervekkel megvalósítani" - fogalmazott Papp Károly.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!