Az ügyészség 18 év fegyházat kér egy rablóra, aki egyik áldozata halálát okozta

Kék hírek, 2020.08.04

Tizennyolc év fegyházat kér kiszabni az ügyészség egy rablóra, akinek elkábított áldozatai közül az egyik meghalt. Az indítvány arra az esetre vonatkozik, ha a vádlott beismeri tettét és lemond a tárgyalásról.

A Fővárosi Főügyészség kedden azt közölte az MTI-vel, hogy az 54 éves férfi 2018-ban ötször is úgy rabolta ki régebbi vagy alkalmi ismerőseit, hogy elkábította őket egy gyógyszerhatóanyaggal. A vegyszert italba keverte, megkínálta vele áldozatait, majd az öntudatlan emberek pénzét és mobiltelefonját eltulajdonította.

Az egyik eset tragédiával végződött. Erről azt írták, hogy a férfi egy ideig egy idős embernél lakott, ahol egy másik bérlő lakrészébe besurranva lopott. Mivel ez kiderült, a lakást el kellett hagynia, de a bérbeadót rendszeresen látogatta, majd elhatározta, hogy őt is kirabolja.

A vádlott bódítószeres üdítővel kínálta meg volt főbérlőjét, és amikor magatehetetlenné vált, elvitte az értékeit. A sértett nem tért magához, néhány órán belül meghalt.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső terhelt ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények, köztük rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A bűncselekmények - a terhelt előéletére is figyelemmel - akár húsz év szabadságvesztéssel is büntethetők. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen teljes körűen beismeri bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság ítélje tizennyolc év fegyházra.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölti - áll a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!