BRFK: megerőszakolt egy nőt egy szomáliai férfi Budapesten

Kék hírek, 2020.01.22

Őrizetbe vett a rendőrség egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő 30 éves szomáliai férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy nőt hétfőn Budapesten - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint a 25 éves nő és barátnője utóbbi sikeres államvizsgáját ünnepelte egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen, és megismerkedett két férfivel. A két nő a szórakozóhelyről hajnalban külön indult haza. A sértettnek az egyik férfi felajánlotta, hogy elkíséri, majd a Kéthly Anna téren lévő parkba csalta, azzal az indokkal, hogy elszív egy marihuánás cigit.

A parkban a férfi szexuálisan közeledett a nő felé, de ő ezt egyértelműen elutasította. A férfi ezután erőszakossá vált, többször megütötte, befogta a nő száját, megerőszakolta, utána pedig elvette a telefonját is - írták.

A sikoltozást hallva egy amerikai férfi a nő segítségére sietett, de a szomáliai férfi őt is megtámadta, többször megütötte, megrúgta, majd elfutott.

Az amerikai férfi értesítette rendőröket, akik aznap délután a VIII. kerületi Teleki téren elfogták a támadással gyanúsítható férfit.

A férfit szexuális erőszak, kifosztás és súlyos testi sértés kísérletének, valamint kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!