Holtan találták meg a dél-lengyelországi bányában rekedt egyik vájárt

Kék hírek, 2018.05.06

Holtan találták vasárnap délelőtt a dél-lengyelországi Zofiówka bányában az előző napi omlás következtében a mélyben rekedt bányászok egyikét - közölte a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) csoport elnöke, Daniel Ozon. Négy vájárt továbbra is keresnek.

A bányászt szombat este egy fémszerkezet alá szorulva látták meg a mentők, és nem észleltek életjeleket. Vasárnap reggelre az omladék által eltorlaszolt bányafolyosóban meg tudták közelíteni társukat, és a felszínre vitték, az orvosok azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A bányát szombat délelőtt egy földmozgás érte, miközben 250 vájár dogozott a föld alatt, tizenegyen közülük 900 méteres mélységben, ahol az omlás történt. Négyüknek sikerült megmenekülnie, heten azonban a föld alatt rekedtek. Közülük szombat estére már kettőt kimentettek, őket kórházban kezelik nem életveszélyes sérülésekkel.

Négy ember után tovább folytatják a kutatást, az akcióban felváltva mintegy 200 bányamentő vesz részt. A mentési munkálatokat magas metángáz-koncentráció és a magas hőmérséklet is nehezíti, valamint az is, hogy időközben újabb kisebb földmozgás történt.

A baleset helyszínére szombat este ellátogatott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, s a lengyel államfői hivatal közleménye szerint Andrzej Duda elnök is folyamatosan figyelemmel követi a fejleményeket.

A cseh határ közelében, Jastrzebie-Zdroj település mellett található Zofiówka bányában kőszenet termelnek ki, s a tulajdonos JSW csoport a kohászatban használt koksz legnagyobb európai előállítója.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!