Ifjúsági bűnmegelőzési programot indít a Pest megyei rendőrség

Kék hírek, 2018.10.17

Lehetséges küldetés (Mission possible) elnevezéssel bűnmegelőzési programot indít szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a projekt középpontjában az ifjúságvédelem áll - tájékoztatta a kapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az MTI-t.

Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna rendőr alezredes hozzátette, a hárommodulos programot a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával szervezték meg.

Elmondta: a tanév végéig bűnmegelőzési színházi előadásokat tartanak az internet veszélyeiről Pest és Nógrád megye középiskolásainak, és az előadások után szakértők beszélgetnek a gyerekekkel. A program működtetésében a Káva Kulturális Műhely és a Nézőpont társulat működik közre.

Emellett a pedagógusok és a bűnmegelőzési szakemberek szakmai kapcsolatának fejlesztésére háromnapos bentlakásos tréninget szerveznek, amellyel viselkedés-módszertani segítséget szeretnének nyújtani a résztvevőknek.

Az alezredes kitért arra, hogy a program harmadik modulja egy kétfordulós játékos vetélkedő lesz. Az első fordulóban bűnmegelőzési plakátokat készítenek majd, a másodikban pedig a diákoknak és a rendőröknek közös csapatokat alkotva kell különböző állomásokon feladatokat megoldaniuk. A szervezésben részt vesz a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete és a katasztrófavédelem megyei igazgatósága is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!