TV műsor

Illegális bevándorlás - A hatóságok felszámoltak egy embercsempész csoportot Belgiumban

Kék hírek, 2018.10.08

Felszámoltak egy embercsempész bandát Brüsszelben, a csoport főként szudáni és eritreai bevándorlóknak segített eljutni Nagy-Britanniába - jelentették be a belga hatóságok hétfőn.

A szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint az üggyel kapcsolatban tíz embert vettek őrizetbe, hármukat azonban később szabadon engedték.

A többi gyanúsított ellen vádat emeltek bűnszervezetben való embercsempészet vádjával. Állampolgárságuk egyelőre nem ismert.

A vádhatóság arról számolt be, hogy a hálózat tagjai naponta körülbelül húsz embert szállítottak hűtőkocsikkal a szigetországba, fejenként 500-2500 euróért.

A bevándorlók először vonattal elmentek a dél-belgiumi Rochefort-Jemelle-be, innen mintegy 15 kilométert gyalogoltak, és ott vették fel őket a teherautókkal.

"Gyakran borzalmas és veszélyes körülmények között szállították az áldozatokat a rakomány között" - közölték.

Az akció során nyolc illegális bevándorlót is kihallgattak, akik nagy valószínűséggel éppen a bűnözőket várták az autópálya-pihenőben. Őket a bevándorlási hivatal gondjaira bízták a rendőrök.

A brüsszeli Gare du Nord pályaudvar közelében lévő Maximilien parkban hosszú ideje sok olyan migráns táborozik, akik nem nyújtanak be menedékkérelmet Belgiumban, arra várva, hogy Nagy-Britanniába távozhassanak.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!