Kelemen Hunor: Horváth Anna esetében nem az igazságosság, és nem a törvény érvényesült

Kék hírek, 2018.03.23

Kelemen Hunor szerint nem az igazságosság, és nem a törvény érvényesült a pénteken első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt Horváth Anna esetében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egyik közösségi portálon tett bejegyzésben kommentálta a kolozsvári táblabíróság ítéletét. Úgy vélte: a volt kolozsvári alpolgármester ügyében mondvacsinált bizonyítékokra alapozta a vádat az ügyészség, a bíróság jogszerűtlenül járt el, többszörösen nem tartotta be az eljárási elveket, procedúrákat.

"Az elmúlt 526 napban karaktergyilkosság történt. Jogállam az, ahol minden bizonyíték nélkül elítélhetnek egy embert? Jogállam az, ahol a nyilvános ítélethirdetést fél órával a betervezett időpont előtt, zárt ajtók mögött tartják meg? Mitől félhet az igazságszolgáltatás?" - tette fel a kérdést.

Arra utalt, hogy csütörtökön, az ítélethirdetés belejelentett időpontjára több tucat kolozsvári értelmiségi kísérte el a táblabíróságra Horváth Annát, de a bíró a volt alpolgármester támogatóit látva pénteken fél kilencre halasztotta az ítélethirdetést, majd azt fél órával korábban, a még üres tárgyalóteremben megtartotta.

Kelemen Hunor kijelentette: függetlenül attól, hogy mit gondol az ügyész, a bíró, Horváth Anna továbbra is a magyar közösség vezetője. "Szavára ezután is odafigyelünk mi, kollégái és a kolozsvári magyar emberek. Másokat felülmúló munkabírását és a megkérdőjelezhetetlen tisztességét senki sem veheti el tőle. Bízunk ártatlanságában, bízunk abban, hogy a legfelső bíróság más döntést hoz!" - fogalmazott az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében Kelemen Hunor.

Horváth Annát pénteken befolyással való üzérkedés és a pénzmosás vádjában is bűnösnek találta a kolozsvári táblabíróság, és két év nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen fellebbezést lehet benyújtani. Horváth Anna az ítéletet után kijelentette, "a szekusállam potentátjai" döntötték el, hogy Kolozsvár magyar alpolgármestere nemzetbiztonsági kockázatot jelent, és akaratukat a bíróságon is végigvitték.

A kommunista diktatúra politikai rendőrsége említésével arra utalt, hogy a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében azt követően indított nyomozást ellene, hogy előtte nemzetbiztonsági okokból több hónapon át megfigyelte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), és egy kávéházi beszélgetésének a hangfelvétele alapján jártak el ellene.

A bíróságra 2016 decemberében benyújtott vádirat szerint az alpolgármester hatvan fesztiválbérletet fogadott el a 2016. júniusi választási kampányban tevékenykedő önkéntesei számára egy üzletembertől, cserében pedig megsürgette számára a városházán egy építési engedély kiadásához szükséges jóváhagyások kibocsátását.

Az alpolgármester az ellene 2016 októberében elrendelt kényszerintézkedés miatt nem tudta ellátni alpolgármesteri teendőit, ezért 2017 márciusában lemondott tisztségéről. Azóta az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökeként dolgozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!