Központi Nyomozó Főügyészség: már tíz gyanúsítottja van az óbudai korrupciós ügynek

Kék hírek, 2024.06.19

Az óbudai korrupciós bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban minősített vesztegetés elkövetésével gyanúsítottak meg újabb öt embert, közülük ketten őrizetben vannak - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel. Az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat délután tudatta: a főügyészség közleményéből értesültek arról, hogy egy III. kerületi alpolgármestert és egy cégvezetőt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe egy folyamatban lévő nyomozás során.

Az önkormányzat azt írta, a gyanúsítás tartalmára vonatkozóan az ügyészségi közleményben közreadottaknál több információval nem rendelkezik.

Kitértek arra, hogy kedden, amikor az ügyészség kutatást és szkennelt iratok lefoglalását végezte el az önkormányzat épületében, az eljárás során mindenben együttműködtek az ügyészekkel, minden kért dokumentumot a rendelkezésükre bocsátottak. Megerősítették: "az önkormányzat ügykörébe tartozó szerződések mindegyike jogszabálynak megfelelő és valós teljesítésen alapul, és ez kizárja a fiktivitást". Az erre vonatkozó bizonyítékok rendelkezésükre állnak, és nyilvánosságra fogják hozni azokat - tették hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerda délelőtti közleményében emlékeztetett arra, hogy kedden "összehangolt eljárási cselekményeket" hajtottak végre az ügyben, amelynek keretében számos helyszínen - köztük a Budapest Főváros III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat épületében - végeztek kutatást és lefoglalást, valamint hallgattak ki több embert gyanúsítottként.

A kedden kihallgatott gyanúsítottak között van az egyik III. kerületi alpolgármester, valamint egy önkormányzati cég vezetője, akik jelenleg őrizetben vannak, letartóztatásuk elrendelésére az ügyészség indítványt tesz.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi - két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként - cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában - tudatta a főügyészség.

Jelezték: a nyomozó ügyészség a most kihallgatott öt emberrel szemben "vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása" bűntettének gyanúját közölte, amelyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított - akik a strómancégek ügyvezetői voltak - bűnsegédként követett el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!