Magyar Nemzet: korrupció miatt négy év fogházra ítéltek egy volt megyei rendőrfőkapitányt

Kék hírek, 2020.03.16

Jogerősen négy év fogházra ítélte Ármos Sándor volt rendőr dandártábornokot, megyei főkapitányt sokmilliós korrupciós ügyben a Fővárosi Ítélőtábla - írta a Magyar Nemzet internetes oldala hétfőn.

Sajtóhírek szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése nyomán több mint hétmillió forint értékű, valutában kifizetett kenőpénz átvétele közben érték tetten a tábornokot a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai 2016-ban.

Az eljárás adatai szerint Ármós Sándor azt állította egy cég képviselőjének, hogy ő fog előkészíteni egy állami támogatásról rendelkező határozatot, és 24 millió forintot kért azért, hogy a dokumentumot olyan személynek továbbítsa, akinek "ráhatása van az ügyre".

A tábornokot azzal is megvádolta az ügyészség, hogy kérésre több embernek megígérte: egy külföldi ismerőse révén utánanéz annak, hogy egyikük ellen adott országban kiadtak-e körözést. Valótlanul azt állította, hogy az illetőt körözik, de 7 millió forintért elintézi, hogy ennek ellenére zavartalanul beléphessen az adott ország területére. A vádlott a magánszemélyektől további hatósági ügyek elintézéséért 7 millió forintot kért arra hivatkozva, hogy azt az ügyben eljáró külföldi hivatalos személynek továbbítja.

A volt rendőri vezető az ügyintézésért cserébe először 6 millió forintot kapott. A vádlottat akkor érték tetten, amikor 2016. július 29-én a fennmaradó 8 millió forintot átvette egy gyorsétterem parkolójában.

A vádlott ígéretei ellenére nem intézkedett, az erre történt valótlan hivatkozással megszerzett pénzt másoknak nem továbbította, az általa átvett, összesen 16 millió forintot saját céljaira fordította.

A tábornok és öt társa ellen a főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt emelt vádat 2017 nyarán.

Miután Ármós Sándor méltatlanná vált a belügyi szolgálatra, a köztársasági elnök 2017-ben megszüntette hivatásos szolgálati viszonyát.

A tábornokot az elsőfokú bíróság nem jogerősen 6 év fogházra ítélte, majd a napokban az ítélőtábla jogerősen 4 évre.

Ármós Sándor Nógrád megyei és Pest megyei főkapitány is volt, 2011-től pedig a Belügyminisztériumban szolgált.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!