Németország kiadja Bulgáriának a bolgár újságíró-gyilkosság gyanúsítottját

Kék hírek, 2018.10.12

Gyorsított eljárásban kiadják Bulgáriának a megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében Németországban elfogott gyanúsítottat, aki részleges beismerő vallomást tett - közölték pénteken német illetékesek.

Az Alsó-Szászország tartományi Cellében működő főügyészség közleménye szerint a 20 éves bolgár állampolgár a kihallgatásán elmondta, hogy október 7-én reggel Ruszében a Duna partján egy parkban alkohol és kábítószer hatása alatt összeszólalkozott egy ismeretlen fiatal nővel. A vita hevében megütötte, majd felemelte és egy bokorba hajította.

Tagadta, hogy meg akarta volna ölni áldozatát, és tagadta azt is, hogy megerőszakolta és kirabolta.

A részleges beismerő vallomás alapján nem lehet politikai hátteret feltételezni a bűncselekmény mögött - áll a közleményben.

A nemi erőszakkal és gyilkossággal gyanúsított férfi nem emelt kifogást kiadatása ellen, és beleegyezett abba, hogy az eljárást gyorsítva és egyszerűsítve folytassák le. A jogszabályok alapján tíz napon belül kiadják a bulgáriai hatóságoknak. Az intézkedést rövidesen végrehajtják - közölte a cellei főügyészség.

A férfit kedd este vették őrizetbe Stade alsó-szászországi kisvárosban a Bulgáriában kiadott európai elfogatóparancs alapján. Szófiai adatok szerint Szeverin Kraszimirovnak hívják, és DNS-mintája egyezik azzal, amelyet a bűntény helyszínén találtak.

Viktorija Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott egy tévécsatornánál, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!