Normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola Szabolcsban

Kék hírek, 2018.04.13

A tanulók után járó normatív támogatással élt vissza egy alapítványi iskola vezetése Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hat ember ellen javasol vádemelést - közölte a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Simon Béla elmondta, a leleplezett bűnszervezet alapítványi iskolát működtetett annak érdekében, hogy támogatáshoz jusson. Érettségi vizsgára felkészítő oktatást hirdettek felnőtteknek és személyenként ötezer forintért vásárolták meg mintegy négyszáz állítólagos tanuló adatait. Akinek szüksége volt rá, kilencvenezer forintért vehetett például érettségi bizonyítványt magának - ismertette a sajtóreferens.

A normatívák jogtalan elszámolásához hamis jelentkezési lapokat és osztálynaplókat gyártottak, amivel félrevezették a támogatást folyósító szervet. Az illegális pénz a bűnbanda cégéhez vándorolt, adminisztratív szolgáltatásról, valamint üzleti tanácsadásról szóló fiktív számla ellenében.

A NAV az iskola tizenhat telephelyén tartott házkutatást, szemlét és lefoglalást. A szemlék alkalmával videofelvételt készítettek a meglepett oktatóról és a csaknem üresen tátongó osztálytermekről. A nyomozók bankszámlát foglaltak és ingatlant zároltak, így a költségvetést ért mintegy húszmillió forintos kár teljes mértékben megtérült.

A jelentős vagyoni hátrányt okozva, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolt bűnbanda tagjaira akár tizenhat év börtönbüntetés is várhat. A nyomozók az ügyben két férfi és négy nő ellen javasolnak vádemelést - tette hozzá a szóvivő.

Simon Béla megjegyezte, ezzel a NAV már a harmadik olyan bűnszervezetet számolta fel Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amelyik alapítványi iskolán keresztül, csalással jutott normatív támogatáshoz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!