Szakértő: a "kultúrák összecsapását" jelzi a 14 éves német lány megerőszakolásának és meggyilkolásának ügye

Kék hírek, 2018.06.10

Nem lehet többé egyedi, elszigetelt esetekről beszélni a német sajtóban Susanna néven azonosított 14 éves mainzi lány megerőszakolása és meggyilkolása után, Németországnak fel kell ismernie, hogy új helyzet állt elő, amelyet leginkább a "kultúrák összecsapásaként" lehet jellemezni - mondta Susanne Schröter etnológus a Die Welt című német lapnak.

A frakfurti Goethe Egyetem (Goethe-Universität Frankfurt am Main) iszlámkutató intézetének (Frankfurter Forschungszentrum Globaler Islam) vezetője a Die Welt hírportálján vasárnap közölt összeállításban kiemelte, hogy a német társadalomnak ki kell találnia, miként kezelje a patriarkális, férfiközpontú környezetből érkező erőszakos férfiakat.

A 2015 szilveszterén Kölnben többnyire észak-afrikai férfiak nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményei vagy a tavaly decemberben a Kandel nevű kisvárosban egy afgán fiatal által egy 15 éves német lány ellen elkövetett halálos támadás után még lehetett egyedi, elszigetelt esetnek nevezni a történteket, de a májusban Wiesbadenben a hatóságok gyanúja szerint egy iraki kurd fiatal által elkövetett nemi erőszak és gyilkosság után már be kell látni, hogy "a patriarkális struktúrákból és kultúrákból érkező sok fiatal férfi" miatt "új helyzet van" - mondta Susanne Schröter.

Kiemelte, hogy az iszlámban és más kultúrákban érvényesülnek az erőszakot és a szexuális támadásokat elfogadhatóvá tévő, legitimáló normák, és a Susanna elleni kettős bűncselekmény esetében is ezek az íratlan együttélési szabályok lehetnek a háttérben.

"Ezekben a fiatalemberekben láthatóan nincs semmi tisztelet", sem a német társadalommal, sem a nőkkel vagy a rendőrökkel szemben. A feltételezett elkövető is csupán szexuális tárgynak tekintette a 14 éves német lányt - mondta a szakértő.

Kiemelte, hogy nagyon sok fiatal muszlim férfi tiszteli a nőket és a német társadalom értékeit, és harcol a patriarkális berendezkedés ellen. Ezért nem szabad általánosító módon megbélyegezni és elítélni a menekülteket, az arab férfiakat és a muszlimokat, és nem szabad elfelejteni, hogy a szexuális erőszak más viszonyrendszerekben is megjelenik, de észre kell venni, hogy a német társadalomban jelenleg valami olyasmi történik, amit a "kultúrák összecsapásaként" lehet jellemezni.

Hozzátette, hogy a menekültválság révén nagyon sok olyan fiatal férfi érkezett muszlim kultúrájú országokból, akiknek nőképe, nőkről szóló elképzelései merőben eltérnek a német társadalomban megszokottól. Az ő normáik alapján "mi mind szajhák vagyunk, mert nem fátyolozzuk el magunkat, az alakunkat kiemelő ruhákat hordunk, alkoholt fogyasztunk, dohányzunk, és így tovább" - mondta Susanne Schröter.

Tovább élezi a helyzetet, hogy több fiatal férfi él Németországban, mint amennyi nő. "Legalább egymillió fiatal férfit fogadtunk be, akik számára nincsenek fiatal nők" - mondta, hozzátéve, hogy a 16-30 éves korosztályba tartozó fiatal férfiak párra vágynak, és az erőszak felé hajlanak, ha nem teljesül ez a vágyuk.

"Semmi esélyük arra, hogy mind találjanak barátnőt, mert ebben a korcsoportban nincs elég szabad lány és nő" - hangsúlyozta Susanne Schröter.

Kiemelte, hogy a politika és az állami intézmények feladata pontosan megkülönböztetni egymástól a beilleszkedni akaró fiatal férfiakat és az "agresszorokat".

Segítő kezet kell nyújtani azoknak, akik bizonyítják, hogy be akarnak tagozódni a német társadalomba, és nem szabad őket "állandó fenyegetésekkel elbizonytalanítani". A beilleszkedésre nem hajlandó társaikat pedig az eddiginél gyorsabban kell eltávolítani az országból.

A politikának a menekültügy körüli viták pártpolitikai célú kihasználása helyett működőképes koncepciókat kell kidolgoznia és megvalósítania. "Fel kellene ismerni a helyzet komolyságát", különben tovább mélyül a megosztottság, a szélsőjobboldali csoportok támogatottsága tovább növekszik, a migránsok pedig egyre nagyobb rasszizmussal szembesülnek. "Ezt el lehet kerülni, de akarni is kell" - fogalmazott a kutató.

A 14 éves Susannát a hatóságok gyanúja szerint egy iraki menedékkérő, a 20 éves Ali Bassár megerőszakolta és meggyilkolta Wiesbadenben május 22-én vagy 23-ra virradó éjjel. A bűncselekmény után elmenekült az országból. Hazájában, az iraki Kurdisztánban péntekre virradó éjjel a helyi hatóságok elfogták és átadták a német hatóságoknak.

A német szövetségi rendőrség vezetője, Dieter Romannn személyesen utazott el érte Erbílbe. Őrizetbe vették, visszaszállították Wiesbadenbe, ahol kihallgatták. Előzetes letartóztatásáról vasárnap este vagy hétfőn döntenek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!