Több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV az első fél évben

Kék hírek, 2018.07.24

Az idei első fél évben több mint 210 ezer kerékpárjegyet adott el a MÁV, ami a tavalyihoz képest 10 százalékos emelkedést és majdnem 7 százalékkal nagyobb nettó árbevételt jelent.

A MÁV keddi közleménye szerint kerékpáros túrajegyből csaknem 16 százalékkal több fogyott januártól júniusig. A Tisza-tóhoz 22 százalékkal, a Balatonhoz 15 százalékkal, a Fertő tóhoz 4 százalékkal több túrajegyet váltottak a vonattal utazók tavalyhoz képest. A vasúttársaság kiemelte, hogy kerékpár szinte minden vonaton szállítható a befogadóképességnek megfelelően. A kellemetlenségek elkerülésére a kerékpáros helyfoglalást ajánlják a MÁV csoport honlapján.

Kerékpáros túrajeggyel a megtett távolságtól függetlenül egységesen 420 forintért, kerékpárjeggyel pedig az út hosszától függő összegért lehet biciklit szállítani. A Balatonhoz utazók több járaton kerékpárjegy nélkül vehetik igénybe a nagy kapacitású kerékpárszállító kocsikat - olvasható a közleményben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!