Legfrissebb

Még több...


TV műsor

Vádat emeltek egy gyermekeit elhanyagoló pár ellen Heves megyében

Kék hírek, 2018.04.11

Vádat emelt a Hevesi Járási Ügyészség egy pár ellen, amely elhanyagolta a gyermekeit - közölte a megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés miatt a szülőkkel szemben börtönbüntetés kiszabását és a gyermekfelügyeleti jog megszüntetését kérte.

A vádlottak egy komfort nélküli, lelakott, koszos és rendetlen házban nevelték 5 éves lányukat és 3 éves fiukat, akiknek a legalapvetőbb életkörülményeket és a szükséges orvosi ellátást sem biztosították. A gyerekeknek nem volt külön fekvőhelyük, az évszaknak és a koruknak megfelelő ruházatuk. Ápolatlanok voltak és hiányos öltözéket, illetve túl nagy ruhákat viseltek.

A család fő bevételi forrását a gyerekek után járó állami juttatás jelentette, amelyet azonban a szülők jellemzően nem rájuk, hanem magukra és élvezeti cikkekre költöttek. Ennivalót és tüzelőt ezzel szemben ritkán vettek, hosszabb időn át, súlyosan veszélyeztetve ezzel gyermekeiket - tette hozzá a főügyész.

Kitért arra: a vádlottak fiatalkori autoimmun betegségben szenvedő kislányukat késve vitték orvoshoz és a számára előírt terápiát, ezen belül a gyógyszeres kezelést sem tartották be. Helyettük többször a háziorvos, a védőnő, vagy a családsegítő kért időpontot a vizsgálatokra, amelyek - a szülők mulasztása miatt - nem a szükséges időben és rendszerességgel történtek meg. Emiatt a gyermek végül a bal szemére megvakult.

Szalóki Zoltán közölte, a gyermekjóléti szolgálat kezdetben alapellátás keretében gondozta a családot, majd a gyámhatóság 2017 elején elrendelte előbb a gyermekek védelembe, később nevelésbe vételét is. A kisfiú és a kislány jelenleg megfelelő körülmények között, nevelőszülők gondozásában él, utóbbi egészségi állapota jelentősen javult - tette hozzá.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!