Vagyonáért ölt meg egy idős nőt egy férfi

Kék hírek, 2020.06.05

Indítványozta a Pest Megyei Főügyészség egy férfi letartóztatását, aki vagyonáért megölt egy idős nőt - közölte a pest megyei főügyész pénteken az MTI-vel.

Szabó Ferenc közleménye szerint a férfi egy felújítási munka során ismerkedett meg a 95 éves sértettel 2019 tavaszán. A gyanúsított a nő bizalmába férkőzött, és titokban nyugtatót, valamint altatót adagolt neki, hogy zavart tudatállapotba hozza. Ezt követően rávette a sértettet, hogy adja neki használatra érdi házát, később pedig egy öröklési szerződést is aláíratott vele erről és egy másik ingatlanról is - ismertette a részleteket a megyei főügyész.

Mint írta: a sértett a gyógyszerezés hatására teljesen legyengült. Az elkövető az állapotát kihasználva bántalmazta, amelynek következtében az idős asszony bordatörést, tüdőzúzódást és mellűri vérzést szenvedett, amely miatt megfulladt.

A halált az elkövető jelentette be, magát az elhunyt rokonának beállítva és - mivel külsérelmi nyom nem látszott a sértett testén - a kiérkező mentősöknek és orvosnak úgy nyilatkozott, hogy nem kér boncolást. Ezt követően pedig egyik családtagja azonnal birtokba is vette a sértett hátrahagyott házát - tette hozzá.

A közlemény szerint a nyomozó hatóság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit. Az ügyészség szerint tartani lehet attól, hogy a férfi megszökik, elrejtőzik, és fennáll a bűnismétlés veszélye is, ezért indítványozta letartóztatását.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!