Vasvillával támadt kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében

Kék hírek, 2020.09.28

Vasvillával támadt a nála környezettanulmányt készítő kormánytisztviselőkre egy férfi Csongrád-Csanád megyében, a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte letartóztatását - tájékoztatta a megyei főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Rendőrség-felirat Szanka Ferenc közölte, a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Csütörtökön délelőtt a járási hivatal három munkatársa jelent meg a megye egyik kistelepülésén élő férfinál, hogy környezettanulmányt készítsenek. A gyanúsított korábbról már ismerte a tisztviselőket, akik kitűzőt is viseltek. A férfi a kapunál állt, és így válaszolt a jegyzőkönyvet készítőknek. Az egyik kérdés után hátrament, egy vasvillát vett magához, majd a kapun kilépve szidalmazni kezdte a sértetteket.

A férfi és a két nő a szolgálati gépkocsijukhoz szaladt. Ezzel azonban a gyanúsított nem elégedett meg, a szerszámmal a gépkocsi tetejére ütött, majd a jobb oldali ablaküveget bezúzta, és a vasvillával vállon szúrta a jobb első ülésen ülő férfit. A tisztviselőnek a szúrás, valamint a szilánkok miatt nyolc napon belül gyógyuló, vérző sérülései keletkeztek. A gépkocsit vezető nőnek sikerült az autót elindítania, elmenekültek, megakadályozva a további, súlyosabb sérülések okozását.

A nyomozási bíró a bűnismétlés veszélye miatt látta indokoltnak a gyanúsított letartoztatását, mivel a férfi végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el tettét, s ellene egy másik bűncselekmény miatt is nyomoznak - tudatta a csoportvezető ügyész.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!