Adócsalás miatt börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélték egy gabonával üzletelő bűnszervezet tagjait

Kék hírek, 2017.05.30

Letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre, vagyonelkobzásra, pénzbüntetésre ítélte adócsalás miatt egy gabonával üzletelő bűnszervezet kilenc tagját, köztük Csábi Bettina profi ökölvívó- és kick-boksz-világbajnokot a Kecskeméti Törvényszék kedden. Az ítélet nem jogerős.

A vádirat szerint a bűnszervezet több ezer tonna gabonát szállított Romániából, és hamis papírokkal azt a látszatot keltette, hogy az árut továbbviszi Szlovákiába. A gabonát azonban Magyarországon adták el, áfát pedig nem fizettek az értékesítés után, így az állami adóbevételt jelentősen csökkentették.

Tettüket a vádlottak szervezetten, 2010 augusztusától 2011 novemberéig követték el, a feladatokat egymás között összehangolták, megosztották.

A pénzügyi nyomozók 2011 novemberében, egyidejűleg öt megyében, harminc helyszínen tartottak házkutatást az ügyben. Hét embert őrizetbe vettek, köztük Csábi Bettinát. A vádlottak száma később kilencre nőtt.

Hadnagy Ibolya büntetőtanácsa öt vádlottat letöltendő börtönbüntetésre, négyet, köztük Csábi Bettinát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az elsőrendű vádlott 4 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, több mint 16 millió forint vagyonelkobzás mellett. A másodrendű vádlott Csábi Bettinát 2 év börtönbüntetésre ítélték, de a bíróság ezt 4 év próbaidőre felfüggesztette.

Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: nyolc vádlott felmentésért vagy a büntetés enyhítéséért fellebbezett, míg a hatodrendű vádlott tudomásul vette az ítéletet.

Az ügyész az összes vádlottnál súlyosításért fellebbezett hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabása, fegyházfokozat megállapítása, illetve nagyobb összegű vagyonelkobzás elrendelése érdekében. Az ügyészi indítvány ellenére a bíróság egyik vádlott letartóztatását sem rendelte el.

A per a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!