Átadták a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárutat

Kék hírek, 2017.08.31

Elkészült a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút eddig hiányzó, 21,5 kilométer hosszú szakasza. A több mint nettó 2,6 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.

Átadták a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárutat Az eseményen Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter elmondta, a teljes megyei kört szeretnék létrehozni, Nyíregyházától kiindulva Tokajon keresztül Tiszabecsig vezetne a bicikliút, amely innen Nyírbátort és Máriapócsot érintve térne vissza a nyírségi nagyvárosba.

Ez egy kellő méretű és hosszúságú kerékpárút lesz, ez pedig az ide érkező turistáknak is előnyös lenne - tette hozzá a miniszter.

A következő évben soha nem látott kerékpáros fejlesztések fognak megvalósulni Magyarországon, 27 szakasz tervezése van folyamatban - jelentette ki az átadáson Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos. Mint mondta, azt szeretnék, ha megépülne a Budapestet a Balatonnal, Rajkát a Duna mentén a fővárossal összekötő kerékpárút, de hamarosan elkészülhet a Tisza-tó körüli út befejező szakasza, Poroszló és Tiszafüred között a kerékpáros híd és bicikliút is.

A kormánybiztosság emellett elkezdte a kerékpáros vándortáborok szervezését, az elképzelések szerint az egyik célterület Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lesz - tette hozzá Révész Máriusz.

Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, a Nyíregyháza-Tokaj kerékpárút megépítése a kormány és a város között 2014-ben létrejött Modern városok programja megállapodás első pontjaként szerepelt. A helyi kerékpáros fejlesztésekkel sikerült több városrészt bekapcsolni a több mint 50 kilométer hosszú városi hálózatba, ez bővült ki most a Tokajig tartó kerékpárúttal - tette hozzá.

A kerékpár nemcsak közlekedési, hanem a szabadidős és sporteszköz is egyben, ami jó hatással van az egészségre - emlékeztetett Vinnai Győző, térségi országgyűlési képviselője az eseményen.

A most megépült szakasszal együtt 30 kilométer egybefüggő kerékpárút használható Nyíregyháza és Tokaj között. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, belföldi forrásokból megépült kerékpárút Rakamazt, Tiszanagyfalut, Nyírteleket és Nyíregyházát érinti és a 38-as főút mellett vezet Tokajba. A fejlesztéskor több szakaszon felújították a kerékpározásra alkalmas hidakat, védőkorlátokat építettek és biztosították a vasúti átjárókban a kerékpáros átvezetéseket.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Átadták a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárutat Átadták a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárutat
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!