Büntetőeljárás indult a diósjenői mesterséges tórendszer ügyében

Kék hírek, 2017.11.28

Vízügyi hatósági eljárást és büntetőeljárást is kezdeményezett a Diósjenőn engedély nélkül létesített mesterséges tórendszer ügyében a Nógrád Megyei Főügyészség - közölte a megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Bóna Gyula elmondta: a Balassagyarmati Járási Ügyészség környezetkárosítás bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el, amelynek lefolytatásával a területileg illetékes Rétsági Rendőrkapitányságot bízta meg.

Mint ismertette, ez év júliusában több civil szervezet és magánszemély is a Nógrád Megyei Főügyészséghez fordult egy Diósjenő belterületére tervezett vízi létesítmény - egy mesterséges tórendszer - megvalósítása miatt.

A főügyészség megállapítása szerint 2014 augusztusában az akkori Közép-Duna-völgyi Vízügyi Hatóság vízjogi létesítési engedélyt adott a Jenői-patakot érintő vizes élőhely (4 tó és 4 gát) kialakítására. Az ingatlan egy budapesti székhelyű betéti társaság tulajdonában, de egy közhasznú alapítvány használatában állt. Az alapítvány kérelmére utóbb a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (az említett vízügyi hatóság jogutódja) meghosszabbította az engedély érvényességi idejét.

Az alapítvány 2017 augusztusában - anélkül, hogy a tényleges munkálatokhoz hozzákezdett volna - elállt a beruházás megvalósításától. A beruházást azonban az ingatlantulajdonos bt. már 2017 júliusában megkezdte úgy, hogy erre jogerős vízügyi létesítési engedélye nem volt, az engedély ugyanis kizárólag az alapítvány nevére szólt.

A főügyész hozzátette: a bt. ráadásul el is tért az engedélytől, mert a többi között áthelyezett egy patakmedret, illetve betemetett egy mellékágat.

Az ügyészségi vizsgálat szerint a bt. azért végezhetett engedély nélkül vízügyi munkálatokat, mert a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság eljárása során több, mulasztásban megnyilvánuló jogszabálysértést követett el.

A főügyészség ezért vízügyi hatósági eljárást kezdeményezett, egyebek mellett azt indítványozva, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az engedély nélkül megépített vízi létesítmény miatt kötelezze a bt.-t fennmaradási engedély iránti kérelem benyújtására, vonja vissza a közhasznú alapítvány kérelmére kiadott vízjogi létesítési engedélyt, valamint az annak érvényességi idejét meghosszabbító határozatot.

Indítványozta továbbá, hogy a katasztrófavédelmi igazgatóság soron kívüli helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja meg az engedély nélkül létrehozott létesítményt, és fontolja meg vízgazdálkodási bírság kiszabását is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!