Csökkent a feljelentések száma 2017 első félévében Ausztriában

Kék hírek, 2017.08.04

A tavalyi év első félévéhez viszonyítva 6,5 százalékkal csökkent az osztrák hatóságokhoz beérkező feljelentések száma 2017 első hat hónapjában - közölte a belügyminisztérium adataira hivatkozva az Ö1 osztrák közszolgálati rádió pénteken.

252 ezer feljelentést regisztráltak, míg 2016 első felében mintegy 270 ezret.

A statisztika szerint az osztrák rendőrség a feljelentések alapján vizsgált bűnügyek több mint 48 százalékát derítette fel, csaknem három százalékkal több esetben járt el sikeresen, mint 2016-ban.

Konrad Kogler belbiztonsági főigazgató az Ö1 rádiónak úgy nyilatkozott, hogy az eredmények a fejlettebb nyomkövetés, a nemzetközi adatbankok használata és a szükséges rendőri képzettséggel rendelkezők munkájának köszönhető.

Az év első hat hónapjában mintegy 132 ezer tettest fogtak el, akik közül 79 ezren osztrák állampolgárságúak voltak. A külföldi elkövetők száma fél százalékkal, 53 ezerre nőtt az előző évi adatokhoz képest. 2017 első félévében 11 ezer bűnelkövető volt menedékkérő, számuk 1100-zal csökkent az előző félévi adatokhoz viszonyítva. Mintegy 2500 tettes pedig jogtalanul tartózkodott az országban. A tavalyi féléves számokhoz képest ez 18 százalékos növekedést jelent.

A kábítószerrel kapcsolatos feljelentések száma 17 százalékkal, a kiberbűnözéssel kapcsolatosak 23 százalékkal, a gazdasági bűnözéssel, valamint az internetes csalásokkal kapcsolatos feljelentések három-három százalékkal nőttek az idei első félévben.

Tovább csökkent a betörések, a rendszámlopások és az erőszakos bűnesetekről szóló bejelentések száma. Utóbbiról 21 ezer bejelentés érkezett, amely ezerrel kevesebb, mint 2016 első félévében.

A tartományok közül leginkább, több mint nyolc százalékkal Alsó-Ausztriában csökkent a feljelentések száma, azonban Vorarlbergben mintegy két százalékkal több volt a feljelentés, mint az előző év hasonló időszakában.

Az Ö1 rádió beszámolójában megjegyzi: a belügyi tárca korábban nem félévente, hanem évente hozott nyilvánosságra bűnügyi jelentéseket. A belbiztonsági főigazgató szerint a nagy médiaérdeklődés és korábbi parlamenti interpellációk miatt döntöttek most úgy, hogy idén bemutatják a féléves számokat.

A beszámoló emlékeztet arra, hogy a rendőrség vezetése is témája lett a választási előkampánynak Ausztriában, ugyanis a kancellár a hét elején ezzel kapcsolatban bírálta Wolfgang Sobotka néppárti belügyminisztert. A kancellár megemlítette, hogy a hadsereg motiváltságát szeretné viszontlátni a rendőrségi munkában. Példaként hozta fel, hogy Hans Peter Doskozil szociáldemokrata védelmi miniszter "mennyire kitűnően szervezi a hadsereg munkáját", és azt javasolta, hogy a következő választás után a szociáldemokrata tárcavezető vegye át a belügyi tárca feladatait is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!