Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott emberölésért a bocskaikerti idősgondozó

Kék hírek, 2017.11.29

Emberölés bűntette és lopás vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt a bíróság egy idősgondozót. Az elsőfokú ítéletet szerdán hagyta helyben a Debreceni Ítélőtábla, így az jogerőre emelkedett - közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel.

Fórizs Ildikó hozzátette: az elítélt asszony legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott házi segítségnyújtással foglalkozott, főként időskorúaknak segített Bocskaikertben. 2014 márciusára anyagi nehézségei lettek, tartozásai felhalmozódtak. Elhatározta, hogy a gondozottaktól szerez pénzt, illetve értéktárgyakat.

2014 júniusában határidős fizetési kötelezettségei voltak, ezért elhatározta, hogy felkeresi azt a gondozottját, akitől korábban már lopott arany ékszereket, és akár életének kioltása árán is pénzt szerez tőle.

Az idős asszony beengedte a háza udvarára a vádlottat, aki rátámadt, hogy ékszereit megszerezze; többször megszúrta az idős asszonyt, majd a nyakát is átvágta. Ezt követően a sértett által viselt ékszereket magához vette, a táskáját a benne lévő pénztárcával elvitte. Mintegy 295 ezer forint értékben szerzett így javakat.

A sértett holttestét másnap a fia fedezte fel. Az idős asszony sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét a gyors és szakszerű orvosi segítség sem menthette volna meg.

A vádlott mind a nyomozás, mind pedig a bírósági eljárás során tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését - ismertette a bírósági szóvivő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!