Elfogtak három kábítószer-kereskedőt Budapesten

Kék hírek, 2017.04.27

Huszonnégy kilogramm marihuána átpakolása közben fogtak el három kábítószer-kereskedőt Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön a honlapján.

A nyomozás adatai szerint a három férfi március óta többször csempészett kábítószert Szerbiából Magyarországra, majd értékesítette is azt.

A határon átcsempészett kábítószert a 44 éves szegedi Á. Géza szállította a fővárosba, ahol a 49 éves budapesti N. Péter utasítására és irányításával szerdán a II. kerületi Vérhalom utcába vitte. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 24 kilogramm kábítószer kipakolása közben érték tetten Á. Gézát és társát, R. Péter 43 éves gyulai lakost.

N. Pétert a kábítószer elosztására szolgáló lakás előtt fogták el a nyomozók. Vele szemben 2012 óta elfogatóparancs is érvényben volt, mert egy korábbi kábítószeres ügyben a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltését nem kezdte meg.

Az anyagról a helyszínen bebizonyosodott, hogy marihuána, ennek a mennyiségnek a feketepiaci értéke hozzávetőlegesen 50 millió forint - írta a rendőrség a közleményben.

A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. N. Pétert a rendőrök a Fővárosi Büntetés-végrehatási Intézetbe szállították, két társát pedig őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!