Erdogan: "politikai puccskísérlet" egy török bankár New York-i elítélése az Irán elleni szankciók megsértése miatt

Kék hírek, 2018.01.09

"Politikai puccskísérlet", hogy bűnösnek mondta ki egy New York-i bíróság szerdán Mehmet Hakan Atilla török bankárt az Irán elleni amerikai szankciók megsértése miatt - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Ankarában, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.

"Akiknek nem sikerült a 2016. július 15-ei katonai puccskísérlet, ezúttal az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együtt másfajta államcsínyekkel próbálkoznak" - fogalmazott. A New York-i per célja, hogy Törökországot gazdaságilag megszorongassa, de ez sem fog sikerülni nekik - hangoztatta Erdogan.

A török állami Halkbank volt igazgató-helyettesét az amerikai ügyészek négy rendbeli összeesküvésben és egy rendbeli banki csalásban találták bűnösnek, felmentették viszont a pénzmosás vádja alól.

A török vezetés az Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát nemcsak a 2016-os puccskísérletért teszi felelőssé, de a mostani perért is.

A török külügyminisztérium korábban azt állította, hogy több gülenista "valótlan állításokkal" befolyásolhatta az eljárást, ami aláássa a bírósági folyamat komolyságát és hitelességét.

A 47 éves, török állampolgárságú Atilla a vádirat szerint segített tető alá hozni Iránnal kötendő olaj- és gázügyleteket, amelyeknek néhány tranzakcióját amerikai bankokon keresztül bonyolították, a bankok tudta nélkül. Lehallgatott telefonbeszélgetésekben a török bankár névleg élelmiszer és agrártermékek eladásáról egyeztetett, miközben valójában olajeladásokról volt szó.

Erdogan a keddi frakcióülésen azt is bejelentette, hogy Törökország folytatni fogja az Észak-Szíriában 2016 augusztusában indított Eufráteszi Pajzs fedőnevű hadműveletet. A török elnök szavai értelmében a katonai beavatkozás a jövőben a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milícia fennhatósága alatt álló Afrín és Manbídzs térsége felé fordul. Ankara az YPG-t a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) hasonló szakadár terrorszervezetnek tartja.

A mérsékelt ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) közösen folytatott hadművelet következtében a török haderő eddig mintegy 2000 négyzetkilométeres területet szabadított fel az Iszlám Állam dzsihadistáinak ellenőrzése alól és csak elvétve csapott össze az YPG fegyvereseivel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!