Halálos baleset történt Hódmezővásárhely és Szikáncs között

Kék hírek, 2017.11.25

Halálos baleset történt a Hódmezővásárhely és Szikáncs közötti úton szombat délelőtt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

Halálos baleset történt Hódmezővásárhely és Szikáncs között Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült a 4415-ös úton Szikáncs közelében történt szombat délelőtti balesetben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte: egy személyautó Hódmezővásárhely felől Szikáncs irányába tartott, amikor a kanyarban a sofőr elvesztette uralmát a járműve felett, amely emiatt az árokba csapódott. Az eddigi adatok szerint a járműben utazó két ember nem kapcsolta be a biztonsági övet, és kiesett a gépkocsiból.

Az utas megpróbálták újraéleszteni a mentők, de már nem tudták megmenteni az életét, a sofőrt pedig súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat Óföldeák felé terelik.
(MTI)

Galériánk

Halálos baleset történt Hódmezővásárhely és Szikáncs között Halálos baleset történt Hódmezővásárhely és Szikáncs között
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!