Hintabaleset - Várpalotai önkormányzat: minden engedélye megvolt az üzemeltetőnek

Kék hírek, 2017.09.08

Minden szükséges engedéllyel rendelkezett a várpalotai napok rendezvényén meghibásodott hinta üzemeltetője - közölte a város önkormányzata a hétvégi hintabaleset után indított belső vizsgálatának lezárultával pénteken az MTI-vel.

A várpalotai napok Hunyadi Mátyás téri rendezvényén múlt szombat délután szétesett egy nyolcszemélyes hidraulikus hinta. A balesetben öten sérültek meg, egyikük életveszélyesen.

A baleset után a település polgármestere, Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP) belső vizsgálatot rendelt el.

Az önkormányzat vizsgálata a baleset napján elvégzett gyors ellenőrzéshez hasonlóan azt állapította meg, hogy az eseményt szervező Thury-Vár Nonprofit Kft. szabályos szerződést kötött a hinta üzemeltetőjével, amely rendelkezett a szükséges engedélyekkel - áll a közleményben.

A polgármester ismét kifejezte együttérzését és jókívánságait a baleset érintettjeinek, akiknek felajánlotta a város segítségét.

Mint írták, a baleset felelősének megtalálása a szakértők, a rendőrség, végső soron pedig a bíróság feladata, ezért az önkormányzat továbbra is mindenben együttműködik a hatóságokkal.

A rendőrség a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A meghibásodott kalapácshintát egy várpalotai telephelyre szállították.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!