TV műsor

Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot

Kék hírek, 2017.09.05

Holtan találtak a rendőrök egy hajdúszoboszlói nőt, a férjét és gyermeküket még hétfő este - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot A nő holttestére Hajdúszoboszlón, egy társasházi lakásban bukkantak. A beszerzett információk alapján keresni kezdték a 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket, akiket néhány órával később Kaba és Hajdúszovát között, a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen holtan találtak meg.

A halálesetek körülményeit igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják - olvasható a közleményben.

Az erdőben annak a férfinek és kisfiának a holttestét találták meg, akiknek az eltűnéséről hétfő este adott ki közleményt a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság - erősítette meg az MTI információját Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőrségi sajtóreferens.

Az MTI tudósítójának információi szerint a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége otthonukban végzett magával, felvágta az ereit.

Az MTI úgy tudja, az asszony masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, férje pedig 2014-ig a Tourinform-iroda munkatársa volt. Ismerősei szerint elbocsátását a férfi nem tudta feldolgozni, ez vezethetett tettéhez, a család tragédiájához.

A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata kedd délután azt közölte az MTI-vel, hogy az igazságügyi orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a nő és a férje önkezűleg vetett véget életének, míg a kisfiú halálát idegenkezűség okozta. A gyermek ügyében emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
(MTI)

Galériánk

Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot Holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!