TV műsor

Illegális bevándorlás - Róma fokozza az embermentő szervezetekre gyakorolt nyomását

Kék hírek, 2017.08.03

"Nehezen fogják tudni folytatni" munkájukat azok a migránsok mentésével foglalkozó nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyek elutasítják a római kormány által számukra kidolgozott magatartási kódexet - vélekedett Marco Minniti belügyminiszter egy csütörtöki nyilatkozatában.

Marco Minniti a La Stampa című napilapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy ha az NGO-k továbbra is részt akarnak venni a földközi-tengeri embermentésben, alá kell írniuk a 13 pontos magatartási kódexet.

A migránsok Olaszországba szállítását szabályozó új előírásokat az érintett kilenc NGO-ból eddig két szervezet írta alá. A kódexet elutasító berlini székhelyű Jugend Rettet segélyszervezet Iuventa nevű hajóját szerdán lefoglalták az olasz hatóságok, és a legénység tagjai ellen vizsgálatot indítottak illegális bevándorlás pártolása címén.

A miniszter a La Stampának azt mondta, hogy a lefoglalt mentőhajó esete bizonyítja, hogy szükség van a magatartási kódexre.

Marco Minniti hozzátette, hogy augusztus második felében Rómában újra találkozik azokkal a líbiai polgármesterekkel, akikkel július 13-án Tripoliban egyeztetett az embercsempészekkel szembeni fellépésről. Újabb megbeszélésre Rómába várják a közép-afrikai államok vezetőit is, akikkel az olasz külügyminisztériumban július elején tanácskoztak a migránsáradat megfékezéséhez szükséges lépésekről.

Ambrogio Cartosio, a szicíliai Trapani város ügyésze szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, bizonyítani tudják, hogy a Iuventa nem veszélyben levő embereket mentett, hanem líbiai területi vizeken közvetlenül az embercsempészektől vette át fedélzetére a migránscsoportokat. A csempészek egészen a mentőhajókig kísérték az emberekkel teli gumicsónakokat, s a csónakokat a Iuventa legénysége vissza is adta nekik.

Sajtóhírek szerint az olasz hatóságok tavaly ősz óta megfigyelés alatt tartották és le is hallgatták a Iuventát. Egy másik segélyszervezet, a Save the Children mentőhajójáról pedig egy civilruhás rendőr készített felvételeket a Iuventa legénysége és az embercsempészek közötti kapcsolatokról.

Az önkéntes legénységgel dolgozó Jugend Rettet csütörtökön Twitter-fiókján azt írta, hogy mint eddig mindig, továbbra is az emberéletek mentését tartja elsőrendűnek.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!