TV műsor

Illegális bevándorlás - Szerb embercsempészek ellen emeltek vádat Szegeden

Kék hírek, 2017.08.03

Vádat emeltek két szerb férfi és egy nő ellen, akik tizennyolc afgán és pakisztáni állampolgárt próbáltak a szerb-magyar határ térségéből Nyugat-Európába szállítani - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, az előzetes letartóztatásban lévő három embert csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a vádlottak február 7-én Bécsből két személygépkocsival érkeztek a szerb-magyar határ közelébe, Domaszék térségébe. Itt egyikük felvette az autójába a mások által a határon - a kerítés megrongálásával - átjuttatott 18 migránst, majd az autópálya felé indult. A rendőrök még a sztráda előtt igazoltatni próbálták, ő azonban továbbhajtott. Menekülés közben járművével nekiütközött egy autónak, majd felhajtott az autópályára, ahol a rendőrök utolérték. A sofőr kiugrott az autóból, és elszaladt, de a rendőrök nyomkövető kutya segítségével a közelben elfogták. A járőrök a helyszínt biztosító másik két vádlottat is előállították - tudatta a csoportvezető ügyész.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!