Illegális bevándorlás - Újabb halálos áldozatokat találtak a földközi-tengeri migrációs útvonalon

Kék hírek, 2017.05.24

Harmincegyre emelkedett a tengerbe veszett emberek száma Líbia partjainál, miután egy több száz migránst szállító hajó felborult - jelentette a mentést végző olasz parti őrség szerdán.

Az olasz hatóságok információi szerint a vízi járművön legalább 200-an, más források szerint 500-an utaztak. A baleset a líbiai Zuara kikötőjétől 30 tengeri mérföldre történt.

A feltételezések szerint a hajót egy erősebb hullám borította fel, és az embereket szabályosan a vízbe repítette. A helyszínre elsőként az olasz parti őrség egysége érkezett és megkezdte a mentést.

Olasz hírügynökségi információk szerint eddig 31 holttestet emeltek ki a tengerből, sok közöttük a gyerek.

A tengeri mentésben egy másik jármű, a közelben tartózkodó vontatóhajó, valamint a máltai székhelyű Moas nem kormányzati szervezet (NGO) hajója is részt vesz. A Moas szintén azt közölte, hogy több holttestet emeltek ki a vízből, közöttük nagyon kicsi gyerekeket is. A szervezet közösségi oldalain felvételek láthatók a tengerben kézzel-lábbal felszínen maradni próbáló, mentésre váró emberekről, akiknek az egyik hajóról dobtak mentőöveket.

Az olasz parti őrség hangsúlyozta, hogy ezzel egy időben további 14 mentési akció zajlik a Földközi-tengernek ebben a térségében, a líbiai és az olasz partok között: mintegy 1700 embert mentettek.

Hozzátették, hogy a rendkívüli jó idő ismét intenzívebbé tette a migrációt, az embercsempész szervezetek egymás után indítják el az emberekkel megrakott csónakokat, hajókat Líbiából.

A római belügyminisztérium adatai szerint év elejétől május 23-ig több mint 50 ezren érkeztek a dél-olaszországi partokra, 46 százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. Az idén már több mint 6600 felnőtt nélküli kiskorú érkezett Olaszországba, amely minden korábbinál többnek számít.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!