Jelentősen nőtt az áruforgalom a budapesti repülőtéren januárban

Kék hírek, 2017.02.28

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelentősen, 26,8 százalékkal nőtt a kezelt légi áru forgalma januárban az előző évihez képest - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.

A repülőtér üzemeltető adatai szerint tavaly januárban 5114 tonna áru érkezett és indult a ferihegyi betonról, idén az év első hónapjában pedig 6487 tonnára emelkedett a havi forgalom. Ebben közrejátszott a magyar feldolgozóipar jó teljesítménye és a magas hozzáadott értékű áruk - például az elektronikai termékek, gyógyszerek, korszerű autóipari alkatrészek - nemzetközi forgalma is.

Megjegyezték, hogy a repülőtéren folyamatban van két csomagküldő szolgálat logisztikai központjának építése is, amelyek összterülete 16 ezer négyzetméter. Ezen úgynevezett integrátorok forgalma a Budapest Airport szerint jelentős mértékben hozzájárul a repülőtéri forgalom növekedéséhez.

A repülőtér üzemeltetője emellett megkezdte az új áruforgalmi központ előkészítésének munkálatait. Az új központban szolgálják majd ki a teherszállító légitársaságok repülőgépeit, illetve az utasszállító társaságok repülőgépein szállított áru kezelése is itt történik majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!