Letartóztattak egy gyermekkorút futtató nyíregyházi férfit

Kék hírek, 2017.06.01

Előzetes letartóztatásba helyezett a Nyíregyházi Járásbíróság egy nyíregyházi férfit, aki bántalmazással és fenyegetéssel rávett egy 13 éves gyereket arra, hogy prostituáltként dolgozzon - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a középkorú férfi 2017 májusában egy nyíregyházi szórakozóhelyen ismerkedett meg a lánnyal, akit erőszakkal az otthonába vitt, majd veréssel és fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy prostituáltként neki dolgozzon. A gyereket Nyíregyháza egyik utcájára állította ki, a kuncsaftoktól kapott pénzt pedig a lánynak át kellett adnia fogvatartójának.

A lányt május 20-án prostitúciós tevékenység közben igazoltatták, majd egy gyermekotthonban helyezték el. Másnap azonban a férfi magával vitte, egy hétig fogva tartotta, majd továbbra is prostitúcióra kényszerítette a 41-es főúton.

A gyanúsítottat végül május 29-én fogták el és vették őrizetbe, a bíróság pedig - a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolásának és a bűnismétlés veszélyére tekintettel - előzetes letartóztatásba helyezte. A végzés jogerős.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!