NÚSZ: kiszűrik az e-matrica nélkül közlekedőket a díjköteles utakon

Kék hírek, 2017.05.04

Folyamatosan fejleszti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az ellenőrzési rendszer technológiáját, javítja hatékonyságát; tavaly is jelentősen nőtt a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma - mondta Börzsei Tibor vezérigazgató a társaság csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

Felidézte: a NÚSZ tavaly 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton, míg 2015-ben 208 millió, 2014-ben pedig még csak 133 millió alkalommal történt ilyen ellenőrzés.

Érvényes jogosultság nélküli úthasználatért tavaly 731 ezren kaptak büntetést, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A befizetett pótdíjak összege csaknem 5,8 milliárd forint volt tavaly, ez 13 százalékkal haladta meg az előző évit, és több mint kétszerese volt a 2014-es 2,6 milliárd forintnak.

Börzsei Tibor hangsúlyozta: a bliccelések aránya kissé csökkent, ugyanakkor a díjköteles utak forgalma erősödött és az ellenőrzések hatékonysága javult, emiatt emelkedett a büntetések száma.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!