Origo: Gyurcsány Ferenc feleségének cége több baráti kölcsönt adott Czeglédy Csabának

Kék hírek, 2017.10.17

Az Origo birtokába került dokumentumok szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke feleségének cége korábban több "baráti kölcsönt" adott az előzetesben ülő Czeglédy Csabának, így az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja is felmerülhet az Altus Zrt.-vel szemben.

Az online lap kedden megjelent cikkében emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc egy múlt heti Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy idén tavasszal kereste meg őt a jelenleg előzetesben ülő Czeglédy Csaba, hogy adjon neki kölcsönt. Az Origo birtokába került dokumentum alapján azonban ezt a kölcsönt tavaly adta a Gyurcsány feleségének tulajdonában lévő Altus Czeglédy cégének, a Human Operator Zrt.nek.

Gyurcsány Ferenc arról is írt, hogy az adóhivatal zárolása miatt egyelőre nem jutottak a pénzükhöz. A lap birtokában lévő dokumentum alapján azonban a Human Operator Zrt. 2016-ban az Altustól kapott teljes kölcsönösszeget (78 millió forintot) kamataival együtt visszafizette.

A DK-elnöke többször arról beszélt, hogy azért adott pénzt Czeglédynek, mert a barátja. Az Origo a birtokába került kölcsönszerződés alapján arra a megállapítsra jutott, hogy az ötoldalas irat "profi munka", amilyet bankok kötnek ügyfeleikkel.

A szerződés személyi biztosítékot (Czeglédy teljes vagyonával készfizető kezesként felel a kölcsön visszafizetéséért), valamint késedelmi kamatot (10 százalék euróban) és kamatfelárat is tartalmaz.

A lap szerint mindez rendszeres kölcsönadást valószínűsít a két cég között, ami felveti az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenységet.

A bankbizonylatok tanúsítása szerint a kölcsönt 2016. március 2-án utalták át, amelyből a Human Operator Zrt. 9479,17 eurónyi hitelt fizetett vissza a számlavezető Oberbanknak.

Az Origo újságírója ebből arra következtetett, hogy a Human Operator Zrt. "pénzügyi központja" nem Szombathelyen, hanem az Oberbank ausztriai központjában van.

A bankbizonylatok tanúsítása szerint a Human Operator Zrt. 2016. április 15-én 50 millió forintot, 2016. április 28-án tízmillió forintot, 2016. május 20-án pedig mintegy 22 millió forintot, azaz mintegy 82 millió forintot fizetett vissza a 78 millió forint kölcsönre. Ez 3 470 713 forint haszon három hónap alatt, amelyet a lap szerint nehezen lehet baráti kölcsönnek nevezni.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő csütörtökön jelentette be: az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordul amiatt, hogy Gyurcsány Ferenc cége, az uniós megbízást is elnyerő Altus 80 millió forintot adott Czeglédy Csabának, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás.

Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!