Románia kiadta Chilének a sikkasztással gyanúsított Rafael Garayt

Kék hírek, 2017.03.15

A román hatóságok kiadták szerdán Chilének Rafael Garay nemzetközileg körözött, tavaly novemberben Brassóban elfogott chilei üzletembert, akit hazájában csaknem egymilliárd dolláros kárt okozó csalással és sikkasztással gyanúsítanak.

A Chilében korábban nagyon népszerű közgazdász befektetési alapot indított, majd több ügyfelét meggyőzte, hogy nagy összegeket fektessenek bele. Garay ezt követően tavaly bejelentette, hogy agydaganata van, és műtét végett Franciaországba kell utaznia, majd a férfinak nyoma veszett.

Garay nevére tavaly szeptemberben nemzetközi körözést adott ki az Interpol. A 41 éves férfit novemberben fogták el egy brassói bevásárlóközpontban. A romániai sajtó szerint Garay valójában maga fedte fel hollétét azáltal, hogy egy házasságkötési kérvényt nyújtott be Chile bukaresti nagykövetségén.

A román Agerpres hírügynökség úgy tudja, hogy a szélhámos által okozott kárt hivatalosan 675 millió dollárra becsüli az ügyészség, de további károsultak jelentkezése esetén elképzelhető, hogy a kár akár az egymilliárd dollárt is megközelíti. A román hírtévék helyszíni tudósításai szerint Dél-Amerikából öt forgatócsoport is érkezett a bukaresti repülőtérre csak azért, hogy lefilmezhessék, amint a román kommandósok felültetik egy Párizsba tartó repülőgépre az évtized csalójaként elhíresült gyanúsítottat.

Garayt eddig a feketehalmi (Codlea) börtönben tartották fogva, ahol a román hatóságoknak bevallotta: nem szenved rákban, csak ürügyet keresett arra, hogy megszökjön hazája igazságszolgáltatása elől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!