Sukoró-ügy - Gyurcsány: Császy Zsolt és Tátrai Miklós koncepciós per áldozata

Kék hírek, 2017.09.19

Gyurcsány Ferenc szerint Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori, a 2008-as sukorói telekcsere-szerződés ügyében elítélt vezetői koncepciós per áldozatai, akiknek azért kell börtönbe vonulniuk, hogy "a regnáló hatalom kiélhesse bosszúvágyát".

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről Császy Zsolttal közös sajtótájékoztatóján beszélt kedden a tököli börtön bejáratánál, mielőtt az MNV Zrt. egykori értékesítési igazgatója bevonult a büntetés-végrehajtási intézménybe.

Császy Zsoltot két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt június 8-án, harmadfokon a Kúria, míg Tátrai Miklós volt vezérigazgatót három év börtönnel sújtották; ő már augusztusban megkezdte jogerős büntetése letöltését.

Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "érintett vagyok az ügyben, mert ezek a fiúk a szabadságukat adták oda, hogy engem hazugságokon keresztül ne lehessen megvádolni".

A volt miniszterelnök kitért arra, hogy politikai foglyoknak tekintik az elítélteket. Hozzátette, hogy élni fognak a DK-sok a parlamenti képviselői jogaikkal és rendszeresen ellenőrizni fogják a fogvatartottak körülményeit, bemennek és tájékoztatást kérnek a helyzetükről.

Császy Zsolt a sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy addig, amíg igazságot nem szolgáltatnak nekik, ennek az ügynek nem lesz vége. Hozzátette, hogy folyamatban van egy alkotmányjogi panasz is az ügyben, de kénytelenek elmenni Strasbourgig is.

Tátrai Miklós és Császy Zsolt az ítélet szerint legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után kerülhet feltételes szabadságra, ennek alapján - az adható kedvezményeket és az eddig előzetes letartóztatásban töltött hónapokat is leszámítva - hozzávetőleg egy-másfél évre kell börtönbe vonulniuk.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!