Százezer adag heroint találtak francia rendőrök egy magyar autósnál

Kék hírek, 2017.07.06

Több mint százezer adag, 27 kilónyi heroint foglaltak le egy magyar autóstól Franciaországban - közölte a rendőrség honlapján csütörtökön a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A drogfutárt a magyar hatóságok jelzése alapján fogták el a francia vámosok. A BRFK nyomozói felderítették a hazai megrendelőket és egy értékesítőt is elfogtak.

A közlemény szerint kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt nyomoznak az 50 éves B. Csaba és a 62 éves D. József, valamint egy társuk ellen.

A két férfi a gyanú szerint megbízta - a most Franciaországban elfogott - G. Zoltánt, hogy Hollandiából Spanyolországba vigye a heroint. A férfi a tömböket egyterű járműve padlólemezében rejtette el, de a magyar rendőrök jelzésére a francia vámhatóság július 2-án Dél-Franciaországban elfogta. A rejtekhelyen megtalált 27 kiló heroin feketepiaci értéke csaknem kétszázmillió forint.

A nyomozók július 5-én Budapesten elfogták B. Csabát és D. Józsefet. A drogkereskedők egy viszonteladójának Heves megyei otthonában pedig csaknem háromszáz gramm heroint találtak, és a kábítószer mellett lefoglaltak több nagy értékű karórát, zálogjegyeket és gépkocsikat is.

A három Magyarországon elfogott férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra - közölte a BRFK.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!