Sziget - BRFK: idén kevesebb bűncselekmény történt a fesztiválon, mint tavaly

Kék hírek, 2017.08.16

Az idén 16 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt a Sziget fesztiválon, mint tavaly - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a rendőrség honlapján.

Mint írták, a Sziget fesztivál külső rendőri biztosításának fő feladata idén az volt, hogy kiszűrjék az előre nem várt eseményeket, ezért a BRFK megfelelő erőkkel volt jelen a környéken. A fesztivál területén bűnügyi biztosítást végeztek - tették hozzá. A BRFK a társszervekkel együttműködve kiemelt figyelmet fordított a közrend, a közbiztonság fenntartására, hogy a fesztiválozók biztonságosan szórakozhassanak - olvasható a közleményben.

Az idei, 25. Sziget fesztiválon és környékén a fővárosi rendőrök a korábbi évekhez hasonlóan külföldi kollégáikkal közösen teljesítettek szolgálatot. A német, francia és brit rendőrök részt vettek a rendezvény biztosításában, valamint a külföldi látogatók problémáinak kezelésében.

Ismertették: a legjellemzőbb bűncselekmény a lopás és a kifosztás volt, főleg sátrakból vitték el a szórakozók értéktárgyait. Előfordult olyan eset is, amikor éjjel, a sátor oldalát kivágva jutottak az értékekhez - tették hozzá.

A nyolc nap alatt 45 embert fogtak el a rendőrök. A rendezvény alatt tizenegy embert kábítószer-terjesztés miatt állítottak elő, közülük kilencen külföldről érkeztek. Kábítószer-fogyasztás miatt tizenöt ember ellen indult eljárás.

Közölték azt is, hogy a rendőrök 183,3 gramm zöld növényi származékot, 419,9 gramm tablettát, 181,8 gramm port, 2,3 gramm olajos folyadékot és 6 bélyeget foglaltak le.

Az idei fesztiválnak mintegy 450 ezer látogatója volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!