Szíria - Mogherini: az Aszad-rezsim a felelős a feltételezett gáztámadásért

Kék hírek, 2017.04.04

Elsődlegesen a Bassár el-Aszad elnök vezette rezsim felelős a Szíriában kedden elkövetett feltételezett vegyifegyver-támadásért - szögezte le Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedden Brüsszelben, a kétnapos Szíria-konferencia nyitónapján.

Sajtótájékoztatóján Mogherini "szörnyűnek" nevezte a legalább 58 ember halálát okozó gáztámadást, amelyet Szíria északnyugati részén hajtottak végre az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet jelentése szerint.

"Drámai emlékeztető ez, hogy a helyzet még mindig borzalmas Szíria számos részében" - mondta az egykori olasz külügyminiszter a közel-keleti ország és a régió jövőjével foglalkozó konferencián, amelyet közösen szervezett az ENSZ és az Európai Unió.

Federica Mogherini elismerte, hogy egyelőre "szürreálisan hangozhat" a háború utáni helyzetről beszélni, azonban hangsúlyozta, a világnak előre kell terveznie. Hozzátette, az ország újjáépítése mellett az elszámoltathatóság kérdése is kulcsfontosságú lesz az unió és a rendezvény többi résztvevője számára.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja később arról számolt be, hogy össze fog ülni a Biztonsági Tanács a "borzalmas" gáztámadás ügyében, amelyen megállapítják, kik a felelősök.

Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért felelős uniós biztos azt hangsúlyozta, hogy lehetővé kell tenni a segélyszállítmányok célba juttatását Szíriában, azt ugyanis még mindig jórészt akadályozzák a harcoló felek.

"Emlékeznek Kelet-Aleppóra, ahova hónapokon keresztül nem sikerült segélyt szállítani" - közölte Sztilianidisz, kiemelve, hogy az ország több részén hasonló a helyzet.

A kétnapos brüsszeli konferencián mintegy hetven ország vesz részt, de a sajtó jelentései kiemelték, hogy Törökország nem képviselteti magát a rendezvényen. A résztvevők felmérik, hol tart a nemzetközi közösség a tavalyi londoni donorkonferencián tett vállalások teljesítésében, valamint várhatóan további támogatásokról állapodnak meg. Az értekezlet másik fontos témája annak megvitatása, hogy miként segíthető elő a polgárháború tartós politikai rendezése.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 320 ezret.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!

Ezt olvasta már?

Kövess minket a Facebookon!